Unfrankó 9/11

Tegnap elmentem moziba és megtekintettem Michael Moore Fahrenheit 9/11 című alkotását. Bár ne tettem volna. Annyi haszna mindenesetre volt a dolognak, hogy megalapozott tapasztalatok alapján tanácsolhatom Önöknek, hogy ne kövessenek ebben a tévelygésben, maradjanak otthon, vagy méginkább válasszanak valamilyen másik szórakozási formát.

A film arról szól, hogy George W. Bush, az Amerikai Egyesült Államok elnöke csalással került hatalomra, azóta végig geci, az is volt, és továbbra is az lesz. Nyilvánvaló, hogy már az oviban is faji diszkriminációt játszott a többi milliomosgyerekkel, és most, hogy már nagy, most meg pénzhajhászást és háborúsdit játszik. Ez egy tök jó dokumentumfilm-téma különben, csak nagyon fontos volna hozzá a valós alap.

A ténybeli hamiskodásokkal ebben a cikkben nem szeretnék foglalkozni, ugyanis annyi van, hogy megtöltenek egy komplett weboldalt. Ha valakit ez az aspektus érdekel, nézze meg Dave Kopel összeállítását, abban minden lényeges információ megtalálható. Én a magam részéről a cikk további részében feltételezem, hogy minden igaz, amit a vásznon láthatunk. Nézzünk tehát, és gondolkozzunk el a látottakon!

Megtudjuk, hogy W. gazdag és befolyásos családból származik, és gazdag és befolyásos barátai vannak, és ezek a barátok támogatták az ő kampányát. Tényleg meglepő ez egy republikánus elnöktől, bár feltehetően a demokrata jelölt se az utcasarkon gitározva kalapozta össze a kampányát. Ennél már csak az a meglepőbb infó, hogy idősebb Bush jelentős befolyással bír a Fehér Házban. Tényleg, az utolsó sajátpárti elnök, plusz a jelenlegi góré apja, és vazze, hallgatnak rá. Durva.

Bush másik szörnyűséges ballépése, hogy 2001. szeptember 11-én, amikor éppen egy iskolai olvasásórán ült, és hű embere a fülébe súgta, hogy gebasz van, ülve maradt,  és nem kezdett el azonnal intézkedni. Képzeljük el, mint mondhatott a derék udvarmester! Vajon ezt: „Elnök úr, terroristák öngyilkos repülőgép-merényletet követtek a World Trade Center és a Pentagon ellen, a halálos áldozatok száma 3000. A fő szervező Oszama bin Láden, jelenleg Afganisztánban van, tehát ott kell egy gyorsat bombázni, utána pedig már mehetünk is Irakba. Ja, és itthon meg be kéne szigorítani kicsit a polgárjogokat.”? Vagy lehet, hogy csak ennyit: „Elnök úr, robbanás történt a Világkereskedelmi Központnál, perpill nem tudunk semmit, amint van valami, azonnal tájékoztatom.”? Szerintem az utóbbit, és ebben az esetben talán nem is akkora kapufa nem felpattanni, és nem elordítani magunkat, hogy minden bunker előre…

Az is nagyon meglepő dolog, hogy a közszereplőket a tévés fellépések előtt hülyére sminkelik, arcukat bepúderezik, és ráadásul adás előtt még kretén grimaszokat is vágnak. Én még azt is el bírom képzelni, hogy amikor a prezident a küszöbbe rúg, akkor elordítja magát, hogy fákk! Sőt, állítólag emésztési problémái is vannak néha.

Kis ország polgáraként az külön szimpatikus, ahogy bemutatja a koalíció résztvevőit. Palauban nyilván csak kőkorszaki bennszülöttek élnek virággal a nyakukban, Costa Ricában meg teheneken lovagoló parasztok. A hollandok mind szívnak, a románok meg mind vámpírok. Szerencsére a magyarok nem szerepelnek ebben a részben, mert súlyos kognitív disszonancia törne ki hazán demokratikus fiatalságában, ha.

A háború előtti Irak nyilván maga volt a földi paradicsom, és olyanról meg még soha nem hallott senki, hogy a háborúnak vannak civil áldozatai is. A katonák a többi háborúban nem változnak szadista mészárosokká, mert ha igazunk van, akkor sokkal jobb fejek vagyunk. A kongresszusi képviselők gyermekeinek háborúba küldését jobb körökben demagógiának nevezik, de nyilván a michigani Flintben nem ismerik ezt a kifejezést.

Lisa Lipscomb gyermeke elesett a háborúban. Az ő gyászát felhasználni a háborúellenes propagandához nem csupán demagógia, hanem gusztustalan is. Ha viszont feltesszük, hogy ő önként, dalolva és végiggondoltan támogatja a fia vérével ezt a kampányt, akkor azért illene megkérdezni tőle, hogy ha olyan kurva büszke arra, hogy az apja, a nagyapja, a tesója, a nagybátyja, az unokaöccse, meg a fia is katona, akkor vajon sosem jutott eszébe, hogy ezek közül egyszer valaki meg is halhat?

A múvi befejezéseként elhangzó Orwell-idézet természetesen a 1984-ben szereplő totalitárius államokról szól, ahol ugyancsak természetesen nem lehetne ilyen filmeket csinálni. Persze lehet azt mondani, hogy az USA perpill ilyen állam. De az azért nem valószínű, hogy ez a 2000-es választásokon alakult így…

Nem az a bajom a Fahrenheit 9/11-el, hogy a háború ellen van. Az se baj, hogy az alkotója gyűlöli George W. Bush-t. Az a baj, hogy hazugságokból nem jó dolog dokumentumfilmet csinálni, mert az már nem dokumentum-, hanem propagandafilm lesz. És az is baj, ha egy háborúellenes propagandafilm egyetlen konkrét üzenete csak annyi, hogy szavazzatok a demokratákra, mert akkor minden jobb lesz. Ennél már csak az a nagyobb baj, hogy ezt a baromságot, úgy tűnik, egyre több értelmes, jóravaló ember is beveszi. A film Arany Pálmát kapott, amit egyszerűen nem értek. A moziban sokan voltak, pedig hetek óta műsoron van, és láthatólag nagyon tetszett nekik. Jaj-jaj.

 

Share this page:

| More

 

Kopel RSS feed Click the icon to get RSS/XML updates of this website, and of Dave's blog posts.

Follow Dave on Twitter.

Search Kopel website:

Make a donation to support Dave Kopel's work in defense of constitutional rights and public safety.
Donate Now!

Nothing written here is to be construed as necessarily representing the views of the Independence Institute or as an attempt to influence any election or legislative action. Please send comments to Independence Institute, 727 East 16th Ave., Colorado 80203. Phone 303-279-6536. (email) webmngr @ i2i.org

Copyright © 2014